Nehéz napok minálunk

Ezeken a napokon nem megyek sehová. Nincs kedvem emberekkel találkozni, energiám sem maradt és különben is elbújnék a világ elöl.
A mi egykénk ÉdesPárom jellemzésével : DURCÁS! (Szerintem pedig hisztis, borzalmasan, ijesztően)

Jajj nekem és mindenkinek aki ilyenkor van minálunk.
A gyakorlott sokat tapasztalt cicánk hallgatja 5 másodpercig aztán rohan a gardróbszekrény legeslegtávolabbi szegletébe, és ott kivárja míg csend lesz. De én, én hová bújjak  a rémséges percek-napok elöl?
Olvastam, olvasom a jó tanácsokat: vigyük nyugodt helyre, hagyjuk magára, mossuk le vízzel az arcocskáját,stb.  Ideig - óráig működnek, de valahogyan egyik sem varázslat, a hiszti mumus újra és újra megjelenik.
Mikor Hunor kisebb volt, édesapja csodálta, szemlélte és elérzékenyülve kijelentette: milyen csoda én is ilyen voltam kicsinek, viszontlátom magam milyen lehettem ÉN!!!!!!

Mára ez a mondat módosult: Képzeld el ezt a képet.Enyhén lila színű ábrázat, összeszorított fogak: Ez katasztrófa, én nem voltam ilyen......................

Én csak magamban kommentálom az alábbiakat:  bezzeg én ilyen voltam, már a sarokról hallották ha rázendítettem.......az alma és a fája